A Pinceszínház

A Szegedi Pinceszínház 2001-től kezdve Szeged város egyetlen és első állandóan működő stúdiószínháza. A Független színházak közé tartozunk, melynek célja, hogy olyan stúdió előadásokat ismertessünk meg a nézőkkel, és olyan formában játszunk egy egy ismert, illetve  ismeretlen darabot, amilyenben eddig még nem. Olyan társulatoknak adjunk otthont, akik valamilyen utat keresnek, újszerű kísérleti előadásokat hoznak létre.
Befogadott társulatok, melyeket maga a minisztérium is támogat, és a támogatásnak megfelelően tudjanak alkotni, ehhez kell egy olyan hely, ahol minden technikai, szociális igény adott. Ez a Szegedi Pinceszínház.

Kortárs íróink műveinek színpadra vitelét mindig fontosnak tartottuk. Darvasi László  darabot Magyarországon a Szegedi Pinceszínház játszott először 2002-ben. Olyan kortárs írók darabjait vittük színre, mint Spiró György; Schwajda György; Pozsgai Zsolt; Csemer Géza; Görgey Gábor és Kodolányi János; Márai Sándor; Karinthy Frigyes Fazekas Mihály stb…

Iskolai beavatószínházunk elősegíti a fiatalok irodalmi ismeretének bővítését és a színház megkedvelését. Hisszük, hogy egy jó színházi élmény fiatal korban útmutatás lehet a pozitív értékrend kialakulásában. És nem utolsó sorban a mai fiatalokból lehet a későbbi színházba járó közönség.

Vidéki alternatív színházi projekt, mely arra hivatott, hogy helyet adjon értékes és színvonalas műhelymunkát végző vidéki társulatoknak. A budapest-vidék szakadék csökkentésére körforgásszerűen játszunk a különböző Budapesti független színházakban és ők nálunk. Terveink közt szerepel, hogy ebbe a projektbe minél több vidéki színházat bevonjunk.
Büszkék vagyunk arra, hogy a Szegedi Pinceszínház az egyetlen olyan független színház, mely a Sz. M. J. V. Önkormányzatával a második  öt éves együttműködési megállapodását írta alá dupla támogatással.

Szegeden még sosem volt ilyen jellegű teátrum, így a „stúdió színházi hagyomány” sem alakulhatott ki a városban a Pinceszínház megjelenéséig.


Üdvözlettel:

kancsar_jozsikancsar_orsi
Kancsár József                      Kancsár Orsolya